IDŐJÁRÓ
14. fejezet: A vadászat
Az egyik burok szétrepedt. A benne lévő férfi a padlóra zuhant. Néhány öltönyös ember felkapta, és egy laboratóriumba cipelték. Lefektették egy ágyra, majd rutinkérdéseket tettek fel neki. Amikor végeztek, csupán egy ember maradt bent az alanyon kívül.
-Végül sikerült! Megmenthetjük a világot Diel!
Az alany eléggé izgatottnak tűnt. Bár nem hasonlított az egykori Zharony-ra. Sokkal termetesebb, és kopaszabb lett, mint volt.
-Zharony.. Itt van a lányod, biztonságban. Elhoztam, ahogy kérted. Mondd el, amit akartál! Emlékezz!
-Nyugalom fiam… Hamarosan vége az időzavarnak. Ha megöljük Wictry-t, minden jó lesz. De többé nem szabad utazni.
Az alany felpattant az ágyról, és hihetetlen sebességgel, mintha teleportált volna, kifutott az ajtón, és megkereste lányát.
Diel utánament. Nem sokkal később megtalálta őket. Foulhaller ügynök az órájára nézett, majd felszólította Zharony-t.
-Uram! Hogy érzi magát?
-Remekül… Beszélhetnék Diellel?
Az ügynök ránézett az utazóra, majd elhagyta a termet a lánnyal együtt.
-Végre kettesben vagyunk kamerák nélkül… Clint ügynököt lelőtték, miután elmondta nekem a tulipánkertje adatait. Ideadta nekem a kristályt, így idehoztam. Biztonságba, de tévedtem. Mindenhol ott vannak Wictry emberei. Ide is beépültek. El kell tűnnünk innen! Vigyük a kristályt, és küldjünk egy vírust az összes időugró gépre! Semmi nem maradhat! Soha, senki nem ugorhat többé!
A kopasz férfi dühös lett. Felkiáltott, majd odasúgta Dielnek:
-Az ügynökség fele nem a mi oldalunkon áll. Az időjárások csak rontottak a helyzeten. Maga Wictry, az első ember, aki ugrott, ő maga idézte elő az időzavart! El kell pusztítanunk, mielőtt elhozza az apokalipszist!
Diel bólintott, aztán kilépett a teremből.
-Rick! Add a fegyvert, van egy kis dolgunk!
Ő nem adta. Megbénult, nem tudott mozdulni sem. Hangos kiáltás zavarta fel a csendet. A mögöttük lévő termek eltűntek, s helyükön csupán ionnal védett rácsok voltak.
-Sajnálom, hogy ezt kell tennem, de Wictry-vel egyességet kötöttünk.
A hang Foulhalleré volt. Bár az időjárók nem látták, a teremben volt Wictry is. A kezében tartotta a rég készült kisütő fegyvert.
-Üdv! Ha nem jöttetek volna rá, Wictry vagyok. Rég várom ezt a pillanatot.. lassan 100 éve! Megölnétek? Azt hiszitek, sikerülne? Ugyan! Ólommal próbálkoznátok? Már rég kiment a forgalomból, hála nekem.
Diel emlékezett, hogy Sarah magával hozta a fegyverét. Tényleg, hol van Sara, és az apja? Miért nem segítenek nekünk? Talán őket is elkapták? Lehet, hogy nem is tudnak az egészről?
-Rohadj meg Wictry!
-Egy riptincly nem rohad meg-röhögött a gyilkos- Altassa el őket, Mr. Foulhaller! Szerezze meg a kristályt, és éljük túl a világvégét, amit előidézünk az emberiség érdekében!
-Világvége az emberiség érdekében? Mint legutóbb? Ugyan már Foulhaller! Felfogja mit fognak tenni?-vágott vissza Diel.
Az ügynök gúnyosan mosolygott, majd kivette a riptincly kezéből a fegyvert. Belelőtt az ionnal átitatott rácsba, ami vakító hatást váltott ki. Néhány másodperc múlva, amikor a gyilkos magához tért, nem látott maga előtt semmit. Ő került be oda, ahol az előbb a két áldozata volt. Hangos üvöltözésbe kezdett.
-Átvertél! Foulhaller! Te is ugyanúgy fogod végezni, mint a többiek! Holtan! Megfulladsz a saját véredtől!
****
Sötét volt, senki nem látott semmit. Nem tudták azt sem, hogy egy helyen vannak. A fények kigyúltak a szobában. Mindössze hatan voltak ott, „valahol”. Két csapzott frizurájú fickó, egy lány, egy öregebb ember, egy elegánsan felöltözött férfi, és egy különös fegyverekkel, és felszereléssel, vörös maszkot viselő alak.
-Emberek!-szólalt meg az öltönyös- Bemutatom „A vadászt”, s rámutatott a mellette állóra. Nem igazán a szavak embere, nem hiszem, hogy mióta megvannak a fegyverei, akár egy szót is szólt, viszont érti a dolgát. Lehet, hogy nem bíznak bennem azok után, amit tettem, de az igazság az, hogy szükséges lépés volt. Azt tettem, amit Ön is, Mr. Rock. Beépültem, és elárultam. Most már azt hiszem, mindenkire vadászni fog. A rácsok nem sokáig tartják vissza, bár a legmegbízhatóbb embereim figyelik, nem bízom meg bennük sem, ismerve a foglyot. Ebből az következik, hogy gyorsan kell cselekednünk. Sarah, magánál van a fegyver, igaz?
-Igen, ólommal töltve, de csupán egy töltény van benne.
-Adja kérem oda a vadászunknak, a célzása pontosabb, mint egy mesterlövésznek.
-Ne add nekik oda Sarah!-szólalt meg Diel- Mi van akkor, ha csak a fegyvert akarja megszerezni, hogy ne tudjuk megölni a gyilkost?
Az ügynök újra mosolygott, majd jelt adott a maszkosnak, aki az övéről lecsatolt egy dobócsillagra emlékeztető tárgyat. Eldobta, s az a levegőben négy darabra oszlott. Elsuhant a szemben lévő időjárók mellett, majd a falba fúródtak a darabok. Mind a négy kinyitott egy-egy ajtót. Minden bizonnyal kulcsok voltak. Az ügynök rámutatott az ajtókra.
-Itt a bizonyíték.
Kinyíltak az ajtók, s mindegyikben különböző dolog volt. Az elsőben egy tűzkard. A másodikban láthatatlanná tévő ruha, a harmadikban a kristály, az utolsóban néhány robbanó tőr.
-Ha nem akarjátok ránk bízni a munkát, mert nem bíztok bennünk, akkor mi csak segíteni fogunk, és ti lesztek a főszereplői az akciónak. Diel, tied a kard, Wictry emberei ellen nem éppen gyenge fegyver. Sarah, te fogsz őrködni, azért kell a láthatatlan ruha. Zharony, tied a kristály, védd meg, és keresd meg a labort, ahol a virágok vannak! Az új képességeiddel nem lesz nehéz! Rick, ha aktiválod, akkor robbannak. A vadászom azért fedezni fog titeket, és én leszek az összekötőtök. El kell pusztítanotok Wictry bázisán az időgépet! Használni akarja. Tudom, hogy egyszerűbbnek tűnik egyből megölni most, de amint meghal, az emberei visszamennek a múltba, és megmentik. Bármi kérdés?
Sarah odadobta a fegyvert a vadásznak. Ő felcsatolta az övére.
****
Miközben Diel a liftben éppen Wictry egyik emberét fejezte le a karddal, Rick azon volt, hogy fedezze a láthatatlan lányt. Miért is kell fedezni egy láthatatlant? Azért, hogy véletlenül se találja el a lövedék. Dobálta a késeket, a lány kitépte az áldozatokból, és visszaadta Ricknek. Igazi csapat munka volt. Mindnyájan beszálltak az ionmeghajtású liftbe. Lementek arra a szintre, ahová a Foulhaller mondta. A vadász eddig egy több mérföldnyire lévő épületből szedte le az ellenséges egységeket, különleges CF4-esével. Ez a fegyver hasonlít a mesterlövészek által használt távcsöves típusokra, a különbség az, hogy ezzel át lehet látni a falon, és mozgásérzékelős is. Sőt, még azt is be lehet állítani rajta, hogy milyen vércsoportú embereket jelöljön ki a célkereső. (Nem csoda tehát, hogy „A vadász” fedőnevet kapta.)
Hirtelen felpattant, és kiugrott a már kilőtt ablakon. Hátára felszerelt sugárhajtású eszközzel még földet érés előtt elszáguldott a helyszínről. Amint bekapcsolta a szerkezetet, felrobbant mögötte az épület. Egy helidrón vette üldözőbe, s lőni kezdte. (Ez lőtte ki a rakétákat is, ami a létesítménybe csapódott.) A vadász háttal lefelé repült tovább, s lecsatolta magáról az ionvetőjét. Célzott, s kilőtte a drónt. Ennek hatására egy pimasz mosoly jelent meg a maszk alatt. Persze ezt rajta kívül senki nem tudhatta.
-Szép volt John!-hallatszott mellőle egy hang. Egy páncélos fickó repült mellette. Hamarosan többen is üldözni kezdték. A vadász megpróbálta lerázni őket. A többiek a csuklójukból mini-rakétákat kezdtek kilőni. Az előbb felszólaló ember a páncélja szeméből lézersugarakat lövöldözött. „John” könnyedén kikerülte mindezt. A fekete páncélosok addig lőtték a célpontot, míg végül eltalálták a szerkezetet, melynek segítségével a vadász repült. „John” zuhanni kezdett, de még életben volt.
-Öljétek meg!- adta a parancsot a páncélosok vezére.
John aktiválta az ejtőernyőjét, hogy tompítsa az esést. Egy lebegő utca egyik házára zuhant. Bukfencezett, majd futni kezdett, hogy ne legyen könnyű dolga a páncélosoknak, akik újra tüzet nyitottak rá. A legtöbb mini-rakéta mögötte, vagy pár centivel mellette csapódott be. Az épületeknek nem esett nagy baja, hisz erőtér védte mindet. John, mikor elérte az egyik ház szélét, leugrott. Már korábban kiszámította, hogy mikorra ér oda az egyik követője, aki alulról lőtte. A hátára esett, aki ezért megimbolygott, s nekiment a következő ház falának. Az betört, s az előtte holotévét néző kisfiú bámulattal nézte, ahogy a páncéltalan ember kitöri a páncélos kezét, s leveszi mindkét csuklójáról a fegyvert, és felcsatolja a sajátjára. Ugyanezt tette a sugárhajtású szerkentyűvel is, miután fejbe lőtte ionpisztolyával ellenségét. Felkapta a tátott szájú kisfiút, s mielőtt a ház felrobbant volna, kirepült belőle.
-Bácsi! Bácsi! Tegyél le!
John lerepült a földre, s eleget tett a fiú kérésének. Aztán folytatta a menekülést.
-Meg fog lépni! Kapjuk el!
A vadász meglepő módon irányt váltott, s ellenségei felé kezdett repülni. Tüzet nyitott az előbb megkaparintott csuklórésszel. A többi páncélos viszonozta. A fekete alkatrészek sorra hulltak a földre. Láthatóan jobban célzott emberünk, mint ellenfelei. A lövedékek össze-vissza cikáztak az égen. A civilek azt hihették, tűzijátékot látnak. Johnt nem tudták eltalálni, hiába voltak sokkal többen.
-Gratulálok John! Egész ügyes vagy. Most viszont megpörkölődsz!- a főpáncélos aktiválta lángszóróját, és a vadásszal szembe kezdett siklani. Egymás felé száguldottak. John kilőtte utolsó rakétáját. Az pontosan a lángszórós meghajtóját találta el, s mint korábban vadászunk is, zuhanni kezdett. Ezzel szerzett magának némi előnyt John. Folytatta útját társai felé.
15. fejezet HAMAROSAN!!!