IDŐJÁRÓ
13. fejezet: Hagyaték
Az időgép hirtelen feltűnt, s a csendes éjjelt sercegő zajjal zavarta fel. A három utazó gyorsan kilépett a reményt nyújtó időbe. Rick arrébb küldte barátait, s fegyverét a gépre szegezte. Lőtt, s a masina felrobbant.
Futásnak eredtek, ugyanis tudták, hogy a rendőrség újra keresi őket. Hiszen ez már a saját idejük. Figyelmeztették erre a lányt is. Egyből az A.T.S. bázisának irányába futottak. Jártak már ott a múltban. Remélhetőleg most is ott van.
-Sarah! Sajnálom az apád-lihegte Diel-, de meg kell értened, ő akarta, hogy idehozzalak. Hogy megvédjelek. Hogy ne halj meg. Azt ígérte, hogy megszabadít az átoktól, de már tudom, hogyan gondolta.
-Diel! Kérlek, ne most! Tudom, mit akarsz mondani, de hidd el ráér néhány óra múlva. Amikor már ott leszünk az A.T.S.-nél. Addig kérlek, inkább fussunk minél gyorsabban- utasította barátját Rick.
Mikor kiértek a lepukkant, bűzös parkolóból, ahol az imént robbantottak, két rendőr pillantotta meg őket. Az egyik barna, közepesen hosszú hajú, magas, de vékony férfi volt, a másik kissé kezdőnek mondható, kopasz, nagy termetű huszonéves ember. Onnan gondolom, hogy nem volt túl járatos rendőr, hogy mikor fegyverét az üldözöttekre fogta, s ők továbbfutottak, lőtt egyet, de keze annyira remegett, hogy társa lábát találta el, aki még nem is reagált a menekültekre. Egyből életét vesztette, ugyanis a plazmasugár áthaladt mindkét térdén. Az újonc pánikolni kezdett, s össze vissza lövöldözött a célpontjai felé. A hosszú utcán azonban nem talált el mást, csak a nyugalmas fényt adó lámpadrónokat, s az épületek acélfalait. Az időjárók befutottak, egy légépület alá, s felszaladtak a lépcsőn. Ott is találkoztak néhány ellenségesen viselkedő egyeddel, de Rick fegyverére tekintve eldobták a fegyvert. Felértek az épület tetejére, ám ott, az acélfal végén már vártak rájuk a hidrokopterdrónok. Dielék mögött is felemelkedett egy, s sorba szétlőtte a tüzelő, de el semmi lényegeset nem találó rendőrségi kopterdrónokat.
-A.T.S.! Szálljanak be!- hangzott a dróngyilkos drón hangszórójából. Az utazók értelmetlenül néztek, s egy felszippantó elektronfénycsóva kezdett körülöttük keringeni. Néhány másodperc múlva a gép belsejében találták magukat. A drónban csupán néhány dolog volt. Négy beépített kanapét is beleértve, melyek a helyiség közepe felé néztek. A menekültek leültek. Közöttük egy férfi hologrammja jelent meg.
- Üdvözlöm önöket Mr.Időjárók Elmondanák nekem ki az a nő ott magukkal?
- Ő Sarah Angel. A mú-elcsuklott Diel hangja. Eszébe jutott, hogy talán nem kéne elmondani a történetet- Sarah Angel. A társunk.
- Rendben van. Lehet, hogy nem tudják mibe keveredtek, lehet tudnak dolgokat, lehet, hogy sejtik, hogy tudom, hogy nem tudják, amit tudnak, s bármi más is szóba jöhet, de mielőtt bármiféle tévhitbe esnének elmondom a tényeket. Önök fontos pontjai a jelenünknek. Az embereknek rá kellett jönniük, hogy az élet veszélyes is lehet a mai technikával. Meg kellett nekik mutatni, hogy a világvége is túlélhető. Így jöttek maguk a képbe. Mr. Finlongot arra képeztük ki, hogy majd, amikor szükségessé válik, küldjön vissza valakit az időben, hogy mindent megváltoztassanak, s ezzel egy időhurkot hozzanak létre. Ezek maguk. Erre azért volt szükség, mert mikor kísérletezésbe kezdtünk, a legtehetségesebb emberünket küldtük át egyik alkalommal. Önök Wictryként ismerik. Sajnos mikor átlépte az időhullámot, sugárzás tört ki rajta, ami riptincly-vé tette. Addig a napig nem léteztek ilyen lények. Ő a múltba került, és soha nem jött vissza. Gyilkolt, gonosz ember lett. Még most sem tudjuk mi a gyengéje. Gondolom maguk tudják, hisz ez volt a hivatalos feladatuk. Ám meg kellett tennünk néhány lépést. Azért választottuk magukat, hosszas megfigyelés után, mert úgy véltük, szükséghelyzetben képesek olyan jó döntéseket hozni, melyek akkor szörnyűnek tűnnek, s végig azok, az utolsó néhány óráig. Wictry olyan ember volt, akit egy hajszál választott el a pusztító énjétől. Ám a riptinclység kihozta belőle. Több ügynököt is ráküldtünk, amikor már elérkeztünk a sikeres időjáráshoz. Mindannyian küldtek jelentést, de mind meghaltak. Tudtuk Wictry tervét. Mivel nem volt hatalma, szerezni akart. Ám nem akárhogyan. El szerette volna pusztítani a Földet, s sikerült volna neki, ha ön, Rick, rá nem beszéli egy olyan tervre, amiből pénzt is csinálhat. Bár időt tört, s elpusztította a fél világot, megmentette a másik felét. A napkitörésekre bár semmi szükségünk nem volt, jól jött. Az emberek rájöttek arra, hogy akár nyomorban is, de túl lehet élni a világvégét. Önöknek hála, egészen a mai napig életben vagyunk. Viszont minél hamarabb meg kell ölni a legnagyobb gyilkost. Miután maga elárulta őt Rick, bosszút esküdött a világ ellen. Tervét akkor tudja végrehajtani, mikor már ön is tud az árulásáról. Inváziót akar előidézni. Újabb napkitöréseket, egy kis világháborúval megspékelve. Össze akarja törni minden egyes ember lelkét. Ha sikerül elvennie a maga fegyverét, akkor mindennek vége. Azért akarják magát elkapni a rendőrök, mert már ők is neki dolgoznak. El kell ezt pusztítani Rick! Pusztítsa el a fegyvert!
-Uram! Nem lehet. Nincs gyengéje. Semmi nem teszi tönkre, hiszen az én embereim hozták létre. Aligha lehet megsemmisíteni. Viszont Wictryt meg tudjuk ölni! A gyengéje az ólom. Egyszerű ólomtöltetekkel kell elintézni.
A hologramm eltűnt, s a drón megremegett. Talán leszállt. Az elektronfénycsóva ismét keringeni kezdett, majd az A.T.S. bázisán találták magukat. Körülöttük négy fegyveres őr volt, akik egy öltönyös, holoszemüveges, ráncos bőrű fickó jövetelére azonnal letérdeltek a nanopadlóra. Az öltönyös holoszemüvege kiírta neki minden jelenlévő nevét, nemét, s születési dátumát. Így nevükön üdvözölhette az időjárókat. Ők akármerre néztek, csupán fehér nanofalat láttak, de amint felkaptak egy-egy, az öltönyöstől kapott szemüveget, mindannyian látták a fehérségbe bújtatott igazságot. Egy hatalmas laboratórium kellős közepén álltak. Körülöttük átlátszó, lebegő nanoburkok voltak. Belsejükben különös lények forogtak. Szervezetükre rá volt kapcsolva egy életjelfigyelő. Sarah holoszemüvege az egyik burok felé ezt a nevet írta ki: Zharony Angel. Meghökkent, majd megkérdezte üdvözlőjüket, hogy mik ezek a burkok, mire az jobban megnézte a lány születési dátumát. Dühösen Dielhez fordult.
-Idióták! Egy múltban született emberi lényt hoztatok a jelenünkbe?! Idióták!
-Uram, ő meghalt volna ott. A napkitörésekben. Semmi nem változott meg így.
-Remélem is! Sarah, ezek a burkok életben tartják az alanyokat, hogy a szer, amit beadtunk nekik ne tegye őket tönkre. A legtöbb alany már 90 éve itt van. A napkitörések előtti idő óta. Gondolom Mr. Zharony az apád... esetleg a fiad?
-Apám-felelte a lány.
-Milyen szert adtak be nekik Mr...?
- Nick Foulhaller vagyok. Az én nevemet nem írja ki a szemüveg, elővigyázati okokból. Reflex- látás-és gyorsaságnövelő-szert. Sajnos a hatásideje 90 év, addig életben kell tartani, úgy, hogy semmi ne változzon a szervezetében. Nehéz feladat, de a mai technológiával könnyű. Az apja, Ms. Angel önkéntes volt. Mostmár értem, hogy miért. Ugyanis, ennek a szérumnak a sikerszázaléka nem éri el a 40%-ot. Vagyis, százezer emberből kettő éli túl, és ezek közül az egyiknek minden porcikája megváltozik, s akár még bűnöző is lehet. Ezért nem engedjük el az alanyokat a külvilágba két-három hónapig, aztán pedig csak bevetésekre. Eddig két emberen sikerült sikeresen végrehajtani ezt a kísérletet. Az egyik Ronald Wictry, a másik Freddy Jones. Wictry gonosz lett, s a múltba ment egy kísérlet folyamán, a másikat Wictry után küldtük, ám életét vesztette.
-Wictry a múltba ment innen, de akkor ott született?
-Igen. Ő volt az A.T.S. egyik legelső ügynöke. Még Zharony előtt jó pár évvel kezdtük el vele a szérumot.
Sarah az apja burka mellé sietett. A többiek követték. Foulhaller megnyugtatta, hogy az apja, úgy tűnik, hogy túléli, és valószínűleg, már holnap felkel. Majd Diel felé fordult, s intett neki, hogy kövesse. Áthaladtak egy vastag hologrammfalon. Egy feketére programozott nanofalas terembe léptek. Ám Foulhaller nem állt meg. A terem tele volt lebegő nanopolcokkal. Az egyikről menet közben az öltönyös levett két karperecet, s odaadta az egyiket Dielnek. Egy kódolt nanofalhoz fordult, s bepötyögött néhány számot. Ezután jött a retinaszkennelés. Mikor sikeres volt a teszt, meg kellett mutatniuk a karperecet, s Foulhaller egy szót is kinyögött a hangfelismerő rendszernek. Nagyon rendesen le volt zárva, biztosan értékes dolog van ott bent. A fal eltűnt, de mikor Diel belépett volna, Foulhaller kitette a karját, jelezve, hogy ne menjen. Az öltönyös még egyszer bepötyögte a kódot, s az ionporlasztó is inaktiválódott a megszűnt melletti nanofalakban.
-Mostmár mehetünk.
Beléptek, s az öltönyös aktiválta a nanofalat. Dielnek megakadt a szeme egy zölden izzó kristályon.
-Mr. Rosslin! Mr. Zharony ezt hozta magával. Azt mondta, hogy ennek a segítségével túlélhetők a napkitörések. Tudja, igaza volt. Ha ez nincs, akkor az ion nem lett volna elég. Megkért engem, hogy vigyázzak rá addig, amíg maga el nem jön. Most oda kell adnom ezt magának. Ne értsen félre, nem nekem mondta, hanem az elődöm elődjének. Ők továbbadták egymásnak, s így került hozzám az információ. Mr. Zharony, ha jól emlékszem, megemlített valami laboratóriumot is, ahol tulipánkert van. Sajnos nem sejtjük, hogy hol van. Biztosan oda is kell valami belépési kód, vagy valami más. Ezért is életben tartottuk. Azt mondta, hogy csak önnel hajlandó beszélni erről. Szóval reméljük életben marad. Mindent megteszünk annak érdekében. Neki egyébként ez a közel száz év nem tűnik többnek, mint egy esti alvás. Csak mikor felkel, sokkal erősebb lesz, mint addig. A memóriája is javul, s így emlékezni fog minden egyes részletre a laborral kapcsolatban. Ez lesz az ő hagyatéka a világra, amennyiben életben marad.